Vasárnap (Páhán Anita)
Július 24-én (vasárnap) hajnali 4 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc repülőtéren. Mi manchesteri átszállással utaztunk a Man-szigetre, míg a másik csapat Londonon keresztül. 6:35-kor indultunk Budapestről és délután 1 körül meg is érkeztük a szigetre. Manchesterben összetalálkoztunk az indiai és a hongkongi csapattal és ugyanazzal a géppel utaztunk tovább. A reptéren már vártak ránk ebédcsomagokkal, és elirányítottak a kisbuszhoz, ami elvitt minket a szállodánkba, a Seftonba. Ott még nem tudtuk elfoglalni a szobáinkat, ezért letettük a csomagjainkat, és elindultunk felfedezni a várost. Barangoltunk a hangulatos kis utcákon, majd a tengerpartot elérve a homokban sétáltunk vissza a szálláshelyre. A kicsit borús, szeles idő felüdülés volt az itthoni kánikula után.
Miután visszaértünk a hotelbe, megkaptuk a kulcsokat és beköltöztünk a szobákba. A folyosókhoz különböző színekkel jelzett liftekkel lehetett eljutni.
A szálloda felépítése egészen különleges volt. A négyemeletes épületnek volt egy üveggel fedett belső udvara, ahova a szobák balkonjai nyíltak. Az átriumba cserepes növényeket állítottak körbe, közöttük székek voltak, továbbá egy medence aranyhalakkal és folyton csobogó vízzel.
Miután felfedeztük a szállodát, úgy döntöttünk, hogy gyakorlunk még egy kicsit. A következő egy órában feladatot oldottunk, mindenki olyat, aminek leginkább szükségét érezte.
Végül elmentünk vacsorázni. Szórakoztató volt, hogy az utcán mindenfelé 5 fős társaságokat láttunk (4 csapattag es egy csapatvezető), akikkel kölcsönösen tudtuk egymásról, hogy a versenyre jöttünk.
Épp ahogy visszaértünk a hotel elé, befutott a másik csapat busza. Mindenki épségben megérkezett a szigetre.
Hétfő (Dánffy Ábel)
Első Sefton Hotelben töltött éjszakánk után korai ébresztőre keltünk, hiszen várt már a reggeli. Az első emeleten található Harris étteremben mindenki magának állította össze reggelijét. A kínálatban szerepeltek a villásreggeli összetevői, különféle péksütemények és gyümölcsök. Miután mindenki jóllakott, némi készülődést követően kisétáltunk a hotel elé, hogy buszra szálljunk a majd velünk együtt versenyző, ugyancsak a Seftonban lakó csapatokkal. Megismerkedtünk az olimpia számára kibérelt, későbbiekben is sokat használt emeletes buszokkal. Rövid utazás után megérkeztünk a castletowni King William’s College-ba, a verseny fő helyszínére. Hosszasan álldogáltunk az iskola belső udvarán, mire bejutottunk. Itt aztán megkaptuk nyakba akasztható névkártyáinkat, illetve a verseny emblémájával ellátott pólót, kulacsot, táskát és tollat. A többi versenyzővel való ismerkedés után ebédeltünk, majd indultunk is vissza Douglasbe. A nyitó ceremóniát a Gaiety Theatre-ben tartották. A díszes előadóteremben hárfaszó fogadott. Beszéddel üdvözölt minket többek között az olimpia helyi szervezője, a sziget kormányzóhelyettese, valamint a versenyt eredetileg kiötlő és a feladatírásban azóta is résztvevő Ivan Derzsanszki. A megnyitó után minden csapat kivonult a tengerpartra, hogy elkészülhessen a nagy közös fotó. Utána fotózkodtak a csapatok külön is, illetve a finnek és észtek társaságában elkészítettük a finnugor fotót. Busszal visszatértünk az iskolába, ahol folytattuk az ismerkedést, majd vacsoráztunk. A hazabuszozás után hamar nyugovóra tértünk, hogy kipihentek legyünk a holnapi egyéni fordulóra.
Kedd (Kórik Edina)
Kedden volt az önálló verseny napja, ezért jól kialudtuk előtte magunkat. A verseny 10 órától 16 óráig tartott, a reggeli után már nemsokára indult is a busz a sulihoz. Utána pedig elmentünk sétálni, megnézni a tengerpartot, de főképp az ott levő fókák érdekeltek minket. Épphogy visszaértünk vacsorára! Este koncert volt. Kezdetben csak ülve hallgattuk, aztán az előadók megkérdezték, nem akarunk-e táncolni. Több se kellett nekünk, szinte mindenki beszállt a körtáncba.
Szerda (Móricz Benjamin)
Július 27-én, szerdán, az egyéni verseny fáradalmait kipihenve készültünk a kirándulós napra. Reggel 9-kor – egy kiadós reggeli után – megérkezett Douglasbe a minket szállító busz. Előbb Castletownba mentünk, ahol további versenyzők szálltak fel, majd a csoportnak az a fele, amiben mi is voltunk, busszal ment tovább a sziget délnyugati csücskén található Port Erinbe. Itt 12 óráig szabad program volt, mely során mi elterveztük, hogy felmászunk a közeli (távoli) Milner-toronyhoz, de ez végül csak Dávidnak és Ábelnek sikerült. 12:30-tól megtekintettünk egy rövid bemutatót a sziget vadvilágának az életéről (különböző vízi, légi és szárazföldi állatokról). 13 órakor megkaptuk a csomagolt ebédünket, majd busszal továbbindultunk a sziget nyugati partján fekvő Peelbe. Itt 17 óráig volt szabadidő, amely során lehetőség volt bemenni a Peel Castle-be, ahonnan szép kilátás nyílt mind a tengerre, mind a városra. Emellett fel lehetett menni a vár melletti hegyre is. A vár után még a House of Manannan nevű múzeumot is ingyen meg lehetett látogatni, valamint szuvenírt vásárolni. A múzeum bemutatta a sziget történetét és a helyi kultúrát, sok időt el lehetett tölteni itt. Csapatunk időközben még egy fagyizót is meglátogatott Peelben. 17 órakor elindultunk vissza Port Erinbe. A busz visszafelé más irányba ment, nagyon jó kilátás volt végig az úton. Port Erinből Castletownba a sziget egyik nevezetességével, a gőzhajtású vonattal utaztunk. A félórás késés ellenére nagyon élvezetes volt ez a különleges út. Vacsora után a castletowni iskolában előadást tartottak a kelta nyelvekről, ezekhez tartozik a sziget nyelve, a manx is . Az előadás végén kvíz is volt, ami sajnos a gyenge internet miatt nem ment zökkenőmentesen. Este fél 9-kor indultak vissza a buszok Douglasbe, a szállodákhoz. A csapatunk még elment vásárolni a másnapi csapatversenyre, valamint rövid megbeszélést is tartottunk a csapatvezetőkkel.
Csütörtök (Herskovits Dávid)
Csütörtökön volt a csapatverseny, amit nagyon élveztem, egy mandzsu szöveg és fordítása alapján párosítottam mandzsu szavakat magyarokkal, de a kedvencem az volt, amikor egy modern, a mandzsura épülő nyelvvel kellett foglalkozni a mandzsu alapján. Ez mondjuk nem mondható el Edináról, aki a feladatok kiosztása szerint egész végig csak az írás dekódolásával foglakozott.
Ezután megnéztük Castletownt és a kastélyt – a város is nagyon aranyos volt, és a kastély is versenybe szállhat skót társával. De a legviccesebb program este volt, ahol a Jeopardy kvízjáték után manx néptáncra tanítottak, amit természetesen manx népzenére táncoltunk. Ez tényleg nagyon nagy élmény volt, és sok külföldi versenyzőt is meg lehetett ismerni alatta. (Ez tényleg annyira nagy élmény volt, hogy hetekkel a diákolimpia után is tisztán emlékszem rá.)
Csatolok egy képet a teremről, ahol a csapatversenyt írtuk, mert nagyon tetszett, hogy 2008-as amerikai elnökválasztási kampánymatricákkal dekorálták a termet, és pár képet Castletownról is.
Péntek (Egyházi Hanna)
Az első program helyszíne a Gaiety Theatre volt, ami a hotelünk közvetlen szomszédságában állt. De előtte még fürödtünk egyet a hotel medencéjében. Ezt követően a záróünnepség első felvonásaként a gyönyörű színház lelátóján ülve megismerkedhettünk a feladatok megoldásával. A feladatok készítői elmesélték, hogyan találták ki a problémákat, és azt is, hogy milyen gondolatmenettel lehet eljutni a megoldáshoz. Továbbá mutattak különböző statisztikákat a feladatokról. A legjobb megoldók különdíjat kaptak, és nagyon örültünk, mert Anita is nyert ilyet.
Az ebédszünet után az eredményhirdetés következett, az egyéni és a csapatversenyé egyaránt. Először a különdíjasokat, majd a bronz-, ezüst- és aranyérmeseket hívták ki a színpadra. A háttérben pedig mindig megjelent óriási betűkkel a díjazott neve. Nagyon izgultunk, hogy mikor következik az első magyar; a különdíjasok közül senki sem volt a mi csapatunkból. Ám egyszer csak Benjamin neve jelent meg a kijelzőn, és kihívták a színpadra, hogy átadhassák neki a bronzérmét. Hatalmas felfordulás keletkezett a sorunkban, mindenki örült és ünnepelt, a magyar “zászlót” (ami igazából egy nemzeti színű sál) majdnem sikerült otthagyni. Így nem figyeltem a képernyőre, és csak onnan tudtam meg, hogy engem is kihívtak, hogy a többiek mondták, hogy menjek, mert én is bronzérmes lettem, amit igazából nem nagyon tudtam elhinni. Óriási megtiszteltetésnek éreztem, hogy kint állhattam a reflektorfényben a többi bronzérmessel együtt, és olyan méretben volt látható a nevem, mint azelőtt egyszer sem. Azután Anitát még egyszer megjutalmazták: ő lett a bronzérmesek között a legjobb. Őt Benjaminnal már a színpadon állva tapsolhattuk meg. A záróceremónia utolsó részeként még köszönetet nyilvánítottak a szervezőknek, a csapatvezetők IOL-os különkiadású bélyegeket is kaptak (János odaadta nekem az övét, mert nagyon tetszettek).
A busz ezután elvitt minket az iskolába Castletownban, ahol a versenyt is írtuk. Itt mindenféle társasjátékokat játszhattunk a többi versenyzővel, majd következett a Farewell Party. Ennek a leglényegesebb része a karaoke volt. Edina rávett minket, hogy énekeljünk vele a mikrofonba, és igazából mindenki nagyon élvezte. Még a buszon visszafele is énekeltünk. Miután hazaértünk, elmentünk sétálni az ukrán barátainkkal, majd elkísértük a románokat a buszukhoz.
Szombat (Skrabák Boglárka)
A pénteki nappal az olimpiai események hivatalosan is véget értek, így szombaton hazaindultunk. A reggel főleg pakolással, készülődéssel telt. Két csapatban utaztunk hazafelé is, a mi csapatunk indult el korábban. Ottani idő szerint 10 órakor indult a busz Douglasból a repülőtérre, ahol szinte azonnal értesültünk fél óra késésről. Összefutottunk több szervezővel és csapattal az olimpiáról, közülük többen szintén Liverpoolba utaztak. A várakozási időt jórészt beszélgetéssel töltöttük. A Man-sziget–Liverpool repülőút kellemes és rövid volt, körülbelül háromnegyed óra. Liverpoolba kora délután érkeztünk meg, így a bőröndök felvétele után ebédeltünk, sétáltunk egy kicsit a városban, majd visszatértünk a repülőtérre. A gépünk elvileg este 8 körül indult volna, így rengeteg várakozási időnk volt még. Itt is jelentettek azonban némi késést, eleinte csak egy órát. A beszállás előtt közvetlenül volt még körülbelül fél óra várakozás a légtérkorlátozások miatt, beszállás után pedig még hosszabb ideig nem tudtuk megkezdeni a felszállást. Végül ottani idő szerint 11 óra körül szálltunk fel, az út 2 óra 15 perc hosszúságú volt, így hazai idő szerint negyed 3 – fél 3 körül érkeztünk Budapestre.
Szombat (Virág Máté)
A mi csapatunk még egy teljes napig a helyszínen maradt. Mivel ekkor már nem volt kötött program, ezért úgy döntöttünk, hogy kirándulunk a sziget többi részén is. Elmentünk a Manx Villamosvasúttal Laxeyig, majd onnan Fogaskerekűvel jutottunk fel a Snaefell-csúcsra, majd le. Visszafelé megnéztük Laxeyben a bányát, ahol számos turistalátványosság is található. Douglasba ismét villamossal jutottunk vissza. Voltuŋk szuvenírboltokban is. Este sétáltunk egyet a városban, és megnéztük a Bee Gees szobrát. Következő nap reggel kimentünk a reptérre, és egy heathrow-i átszállással jutottunk Magyarországra.
